Meseszép eladó privát birtok! Háromcsillagos *** minősítéssel rendelkező, működő szálláshely és otthon a legkisebb tanúhegy: a Hegyesd lábánál. Minimalista stílus, magas műszaki tartalom.
Élmény itt lenni és gyönyörködni a csodálatos természeti környezetben, az egyedülálló panorámában.
•privát
•panorámás
•természetközeli
•újépítésű
•megújuló energiával
•lakóház
•szálláshely
•turizmus
•rendezvény helyszín
•elvonulás
•medence
A Balaton-felvidék tanúhegyei közül az egyik legkisebb a 281 méter magas, szabályos kúp alakú vulkáni tanúhegy: a Hegyesd. A Tapolcát és Veszprémet összekötő 77-es út mentén Tapolcához közel már az útról is jól látható a kis kúp - aki innen érkezik a Tapolcai-medencéhez, ez az első tanúhegy, amit közelről láthat. Sokkal kevésbé ismert, mint nagyobb testvérei, pedig ennek a csúcsára is vezet turistaút, sőt, még várromot is találunk a tetején.
Ezen a csodálatos helyszínen, magával ragadó környezetben találjuk meg az egykori istállóból megújult épületet.
KÖZÖSSÉGI TÉR (100 nm)
A felkelő nap sugarai elsőként a közösségi teret világítják be. A nyári melegekben pedig igazi felüdülés a közösségi tér előtt fekvő óriási teraszon tartózkodni.
Közösségi tér (76 nm), gépészeti tér (12,5 nm), kamra (5,5 nm), wc, kézmosó, zuhanyzó (6 nm)
APARTMANOK (4 x 28 nm = 112 nm)
Az épület középső szakaszán négy, szinte egyforma méretű apartman található. Nem túl nagyok, de nagyon kényelmesek. Egymásnak háttal, kettő a délkeleti, a másik kettő pedig az északnyugati oldalra esik. A fürdőhelyiségek középen helyezkednek el, így a vizesblokk kialakítása is igen praktikus. Minden vendég saját teraszon pihenhet, a nappali- háló-mini főzőhelyiség pedig a térben külön elhatárolt.
4 x szoba (24 nm) + fürdőszoba (4 nm)
LAKÁS ÉS MŰTEREM (110 nm)
A hegy a lakás részhez fekszik a legközelebb. A nappali, étkező, konyha összenyitott helyiségéből, a fürdőszobából és a műteremből nézve is szinte karnyújtásnyira érezhetjük magunkhoz. Fürdőszoba (8,5 nm), szoba (12,5 nm), szoba (9,5 nm), wc, kézmosó, zuhanyzó (4 nm), nappali, étkező, konyha (36 nm), közlekedő (7 nm), műterem és iroda (32,5 nm).
A lakás és a műterem belső tere szerkezetkész.
TORNÁC, TERASZOK (117,5 nm)
Föld terület (ősgyep): 10.317 nm
A közelben: hegyesdi bányató, Káptalantóti piac (15 km), Csobánc (7 km), Káli-Medence, Tapolca (10 km), Szigliget (23km), Badacsony (21 km).
Ajánlom ezt a kuriózum birtokot életvitelszerű lakhatásra, szálláshelynek, elvonulásra, digitális nomádoknak, művészeknek, a Balatonfelvidék szerelmeseinek!
Legyen Öné ez a csodálatos birtok! Hívjon most!
Hasznos lakótér
ca. 332 m²
•
Földterület
ca. 10.317 m²
•
Szobák
9
•
Vételár
298.900.000 HUF
VP azonosító | HU23439370 |
Vételár | 298.900.000 HUF |
Hasznos lakótér | ca. 332 m² |
Ház | Családi ház |
Szobák | 9 |
Hálószobák | 6 |
FÜRDŐSZOBÁK | 6 |
ÉPÍTÉS ÉVE | 2022 |
Hasznos terület | ca. 332 m² |
Felszereltség | Úszómedence |
Energiatanúsítvány
Energetikai információk | Az energetikai tanúsítvány elkészítése folyamatban. |
Ingatlan leírása
Alaprajz
